Csak vagányan!
DVSC 2009.08.18. 10:01
A Levszki feltérképezésekor nem volt egyszerű dolga a DVSC-TEVA szakvezetőinek.
Az idei nemzetközi mérkőzések közül kétségtelenül a legnehezebb összecsapás vár a DVSC-TEVA együttesére. A Bajnokok Ligája play off körében a Levszki Szófia ellen kell felvenni a harcot, ami igencsak nehéznek ígérkezik. Bár sok szurkolónk örült a sorsolásnak, de a bolgár bajnok már bizonyított Európában, pár éve a BL-csoportba is bejutott. Jó formáját mutatja, hogy menetel a bajnokságban, tartalékosan is nagyarányú győzelmeket arat.
Az elmúlt időszakban a Loki szakmai stábja igyekezett minél több információt megtudni ellenfelünkről, a dvd mellett kétszer személyesen is megnézték a szófiaiakat.
- Azért ez nem ment ilyen könnyen – reflektált Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere. - A Levszkivel megegyeztünk, hogy mi odaadjuk nekik a Levadia elleni BL-selejtező két meccsét, tőlük pedig megkapjuk a Baku elleni találkozókat. Kimentünk Bulgáriába, ideadták a két dvd-t, rá volt írva, hogy Baku-Levszki 0-0, Levszki-Baku 2-0, aztán kiderült, hogy az andorrai csapattal játszott mérkőzésük van rajta, amelyen szinte végig egykapuztak. Végül az internetről letöltve tudtuk megnézni az azeriek elleni találkozójukat.
- A dvd-felvételek tanulmányozása mellett kétszer személyesen is sikerült megnézniük a Levszki bajnoki találkozóját. Milyen tapasztalatokat szereztek a bolgár együttesről?
- Ahány mérkőzést láttunk, annyiféle összeállításban játszottak, de az kiderült, hogy jó csapat a Levszki. Nagyon labdabiztosak, a rövidpasszos játékot erőltetik, már hátulról építik a támadásokat. Érdekes szisztémában játszanak, hiszen van egy csúcsék, van két belső és két szélső támadó középpályásuk. Teljes más stílusú együttes, mint volt a Kalmar és a Levadia. A svédeknek például elöl kreatív játékosai voltak és a támadóharmadban leleményesen játszottak, az észtek inkább felrúgták a labdát, amire érkeztek a csatárok. A Levszki hátulról is próbálja felépíteni a játékot, sokat passzolnak, nem nagyon rugdossák el a labdát, inkább próbálják megbecsülni.
- Számítani lehet rá, hogy nekünk esnek majd?
- Biztos vagyok benne, hogy így lesz. Az idei BL-mérkőzéseiket nézve minden esetben azonnal letámadták ellenfelüket, vélhetően ezt teszik majd velünk is. Az lenne a jó, ha nem hagynánk kibontakozni őket, és a mi akaratunk érvényesülne. Nem lenne szerencsés, ha beszorítanának minket. A bolgárokról tudni kell, hogy minden ranglistán előttünk vannak, ezzel ők is tisztában vannak, ezért nagyon magabiztosak, lekezelnek minket, de nekünk az a dolgunk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk ellenük.
- A Haladás elleni bajnokit Bernáth Csaba és Varga József sérülés miatt kihagyta, az új igazolás, Luis Ramos pedig csak egy félidőt tudott játszani, mert megrúgták. Milyen állapotban vannak most?
- Ramos helyrejött, de nincs olyan erőállapotban, mint amilyenben szerettük volna, hiszen a Copa America kupán nem edzettek rendesen, illetve mérkőzéshiánnyal küszködik. Emiatt nem tud még végigjátszani egy találkozót. Varga József helyrejött, az utóbbi napokban teljes intenzitással edzett. Szakály Péter bajlódott még kisebb sérüléssel, rúgást kapott a vádlijára a Haladás ellen. Hétfőn már együtt készült a csapattal, meglátjuk, kedd este milyen állapotban lesz. Bernáth Csaba pedig el sem utazik velünk, itthon végzi a rehabilitációt. Bodnár László nagyon jó képességű játékos, de a meccshiány érződik rajta, ennek ellenére bízunk benne, hogy hasznos tagja lesz a csapatnak.
- Harmincezer őrjöngő fanatikus drukker előtt lép majd pályára csapatunk. Azért erre is fel kell készíteni a játékosokat, nem?
- Beszéltünk a fiúkkal, tisztában vannak vele, mi vár rájuk. Ellenséges légkör lesz, de ezt fel kell tudni dolgozni, el kell viselni. Nagyon fontos, hogy vagányak, talpraesettek legyenek, és csak a játékra koncentráljanak, meg kell próbálni kizárni a külső körülményeket.
|